Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztés Tornyosnémetiben

Felhívás
Felkért cégek
Bontási jegyzőkönyv EKR000382492018

EKR iratok >>

Kategória: Egyéb | Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztés Tornyosnémetiben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Közösségépítő tanulmányutak és várlátogatások megvalósításának támogatása

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ

„Közösségépítő tanulmányutak és várlátogatások megvalósításának támogatása”

 Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma (1054 Budapest, Akadémia u. 3.)

Kedvezményezett: Tornyosnémeti Község Önkormányzata

(3877 Tornyosnémeti, Gazdasor út 12.)

Pályázati azonosító: 5102-01-0215/17

 

A program koncepciója:

Közösségépítő kulturális alkalmak megvalósítása, a helyi közösségi fejlesztéseket előkészítő tanulmányutak szervezése, történelmi bemutatóhelyek tanulmányozása, ismeretek bővítése céljából a program iránt érdeklődő helyi lakosok számára. A pályázat költséghatékonyságának érdekében két darab tanulmányút (a Füzéri Vár és a Sárospataki Rákóczi-vár meglátogatása) egy útvonalra felfűzve, ugyanazon napon (2018.06.01-én) került lebonyolításra, még a harmadik tanulmányút (Egri Vár), amely relatíve távolabb is fekszik a kiinduló településtől egy későbbi időpontban (2018.06.15-én) került megszervezésre. A megvalósításra került szakmai program a helyi igényekre és szükségletekre alapozva jelentős hiánypótló szerepet töltött be a településen, hiszen a községnek hátrányos helyzetéből fakadóan nem áll módjában anyagi forrást biztosítania történelmi bemutatóhelyek tanulmányozására, viszont a helyi önkormányzat a pályázat pozitív elbírálásának eredményeképpen a szervezési és lebonyolítási feladatok ellátását szívesen magára vállalta.

 

A megvalósítás részletes terve / ütemezése:

Időpont (év/hónap/nap) Tevékenység részletes leírása
2018.06.01.

(péntek)

Egy darab bérelt autóbusz felhasználásának segítségével, szolgáltatás vásárlás (személyszállítás) keretében nyílt lehetőség a történelmi bemutatóhelyek megközelítésére. Gyülekezőhelyként a helyi önkormányzat udvara került megjelölésre, az indulás a kora reggeli, még az érkezés a kora esti órákra volt tehető.

Az első úti cél Füzér Vára volt. A csodálatra méltó természeti környezetben fekvő Füzér, egyike az ország kevés olyan magánföldesúri várának, melyről nagy valószínűséggel állítható, hogy már a tatárdúlás előtt állt. Egyedülálló történelmi rekonstrukciós munka terepe a kevés, különleges építészeti emlékek őrzőjeként megmaradt magyarországi várak egyike, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér. 2015 végére rekonstruálták a várkomplexum épületét annak érdekében, hogy az oda látogatók maguk is a vár életének részeseként érezhessék magukat.

A környezetéből magasra meredő hegyről a zempléni táj fölött őrködő vár igazi kuriózumokkal repíti vissza az időben az odalátogatókat.

A második úti cél a Sárospataki Rákóczi-vár volt („Rákócziak dicső kora…” kiállítás; Vörös-torony). Magyarország egyik leghíresebb vára, a sárospataki Rákóczi-vár hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. Országunk északkeleti térségének meghatározó városát jelenti Sárospatak. A Bodrog-folyó mentén hosszan elnyúló település magjának barokk utcasorai egyenest nekivezetik a látogatót a legnevezetesebb történelmi műemlék, a Rákóczi-vár bejáratához. Végigjárva a boltíves termekben berendezett kiállításokat, felidézhetjük a históriás idők letűnt pillanatait, az egykoron itt élt emberek szellemét.

A tanulmányutak alkalmával a csoportos étkezés (főétkezésként elfogyasztott meleg étel és ásványvíz; 46 fő részére) is a programunk részét képezte.

A résztvevők száma: 46 fő volt.

2018.06.15.

(péntek)

Egy darab bérelt autóbusz felhasználásának segítségével, szolgáltatás vásárlás (személyszállítás) keretében nyílt lehetőség a történelmi bemutatóhely megközelítésére. Gyülekezőhelyként a helyi önkormányzat udvara került megjelölésre, az indulás a kora reggeli, még az érkezés a késő délutáni órákra volt tehető.

A tanulmányút alkalmával a Dobó István Vármúzeum megtekintésére került sor (a Vármúzeum valamennyi saját kiállítása). Eger vára a 16. században, a török megszállás miatt három részre szakadt Magyar Királyság végvárrendszerének, „Európa védőpajzsának” fontos erőssége volt. Ezer éves történetének leghíresebb eseménye az 1552-es ostrom, amikor a Dobó István által vezetett kétezer fős védősereg közel harmincszoros török túlerővel szemben megvédte a várat. Elsőként a korabeli krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg históriás énekében a győzelmet, amely további irodalmi és képzőművészeti alkotások közvetítésével vált a nemzeti emlékezet részévé. Eger védőinek a magyar hőskultuszban betöltött szerepét Gárdonyi Géza Egri csillagok című nagyhatású regénye, illetve az ebből készült film erősítette tovább. Az Eger patak fölötti Várhegyen a magyar államalapítás utáni időszakban alapozták meg az első körtemplomot, amit rövidesen követett a Szent János evangélistának szentelt püspöki székesegyház. Az egyházi épületcsoport eleinte nem volt megerődítve, mert az egri püspök menedékvára a közeli felsőtárkányi hegyen emelkedett. A tatárjárás idején lerombolt vár pótlására vették körbe kőfalakkal az egri templomot, melyből a következő évszázadokban fokozatosan kialakult az országrész sorsában döntő fontosságot játszó egri vár. Mindenki által ismert leghíresebb ostromát 1552-ben élte meg, amikor Dobó István és védőserege sikerrel verte vissza a törökök ostromát. A század végén azonban mégis az oszmánok kezébe került, akik egészen 1687-ig uralták. Hadászati szerepét vesztve, fokozatosan bontották védőműveit, melynek csak a régészeti kutatások vetettek véget. Az egri hősök halhatatlan dicsőségét hirdető erődítmény azonban még sok emberöltőnyi munkát ad, hogy az utókor számára méltóképpen megóvjuk.

A tanulmányút alkalmával a csoportos étkezés (főétkezésként elfogyasztott meleg étel és ásványvíz; 51 fő részére) is a programunk részét képezte.

A résztvevők száma: 51 fő volt.

 

A pályázó részéről közreműködők neve

 

A projektben vállalt feladat megnevezése

Vasas Tibor, polgármester Adminisztrációs, szervezési és koordinációs feladatok ellátása.
dr. Szakály László, jegyző Adminisztrációs, szervezési és koordinációs feladatok ellátása.
     
Kategória: Egyéb | Közösségépítő tanulmányutak és várlátogatások megvalósításának támogatása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

ÚTAK KARBANTARTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES GÉPEK BESZERZÉSE TORNYOSNÉMETIN

Alodal_Tornyosnémeti_VP_Útkarb
Kategória: palyazatok | ÚTAK KARBANTARTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES GÉPEK BESZERZÉSE TORNYOSNÉMETIN bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bontási jegyzőkönyv és felkért gazdasági szereplők: „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztés Tornyosnémetiben”

bontasi_jegyzokonyv_EKR000382492018 Felkért cégek
Kategória: Egyéb | Bontási jegyzőkönyv és felkért gazdasági szereplők: „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztés Tornyosnémetiben” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tornyosnémeti Orvosi Rendelő Korszerűsítése- TOP-4.1.1-15-BO1-2016-00048

Aloldal Tornyosnémeti_orvosi rendelő
Kategória: palyazatok | Tornyosnémeti Orvosi Rendelő Korszerűsítése- TOP-4.1.1-15-BO1-2016-00048 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tornyosnémeti orvosi rendelő felújítása és bővítése | Bontási jegyzőkönyv

Bontási jegyzőkönyv részletek megtekintése

Kategória: Egyéb, orvosi_rendelo, palyazatok | Tornyosnémeti orvosi rendelő felújítása és bővítése | Bontási jegyzőkönyv bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tornyosnémeti orvosi rendelő felújítása és bővítése

Ajánlattételi felhívás >>

Dokumentáció >>

Műszaki tartalom:

Asztalos konszignáció >>
E-0 Helyszínrajz eng.
E-0 Helyszínrajz kiv.
E-1 Alaprajz eng.
E-2 A metszet kiv.
E-2 Alaprajz kiv.
E-2 Metszetek eng.
E-3 B metszet kiv.
E-3 Homlokzatok eng.
E-4 Déli Homlokzat kiv.
E-4 Homlokzatok eng.
E-5 Északi Homlokzat kiv.
E-6 Keleti és nyugati homlokzat kiv.
építési engedély
F-0 Felmérési helyszínrajz kiv.
F-1 Felmérési alaprajz kiv.
F-2 Felmérési A metszet kiv.
F-3 Felmérési B metszet kiv.
F-4 Felmérési déli homlokzat kiv.
F-5 Felmérési északi homlokzat kiv.
F-6 Felmérési keleti és nyugati homlokzat kiv.
Lakatos konszignáció
S-1 Alapozási terv kiv.
S-2 Födémterv kiv.
TORNYOSNÉMETI ORVOSI RENDELŐ kiv.

Összesítő_Tornyosnémeti_árazatlan
Tornyosnémeti_villamosság_árazatlan
Tornyosnémeti_gépészet_árazatlan
Tornyosnémeti_Klub_épület_árazatlan
Tornyosnémeti_építészet_árazatlan

Kategória: orvosi_rendelo, palyazatok | Tornyosnémeti orvosi rendelő felújítása és bővítése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tornyosnémeti Települési adó 2016

Tornyosnémeti Község Önkormányzat Képviselő-testületének

11/2015(XI.30.) rendelete a települési adóról

Tornyosnémeti Települési adó rendelet (PDF)

Kategória: Egyéb | Tornyosnémeti Települési adó 2016 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

IKSZT nyitva tartás változás

Az I.K.SZ.T. nyitva tartása megváltozott! Részletek itt.

Kategória: ikszt | IKSZT nyitva tartás változás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Önkormányzati választások 2014 hivatalos végeredmények

Polgármester- és képviselőválasztási eredmények: http://www.valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu/M05/T336/tjk.html

Megyei közgyűlés tagjainak választása: http://www.valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu/M05/mered.html

Roma nemzetiségi: http://www.valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu/M05/T336/tjknemz.html

Kategória: Egyéb | Önkormányzati választások 2014 hivatalos végeredmények bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva