Figyelemfelhívó a személyi jövedelemadó bevallás és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség teljesítésére

A közfoglalkoztatási jogviszony keretében megszerzett jövedelemre tekintettel is fennáll a személyi jövedelemadó bevallás benyújtására irányuló kötelezettség

Amennyiben Önt a 2011-es évben közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatták, akkor az ebből származó jövedelmére tekintettel 2012. május 21-éig még akkor is személyi jövedelemadó bevallást kell benyújtania, ha egyébként az adóév (2011-es év) folyamán más adó- és bevallásköteles jövedelmet nem szerzett.

Tekintettel arra, hogy a közfoglalkoztatásról szóló törvény értelmében a közfoglalkoztatási jogviszonyra a munkaviszonyra irányadó adózási szabályokat kell alkalmazni, az e jogcímen megszerzett jövedelmet az arról kiállított igazolás alapján a 1153-as bevallás 1. sorában kell feltüntetnie, és mivel az említett juttatás a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazásában bérjövedelemnek (bérnek) minősül, azzal szemben adójóváírást is érvényesíthet.

A személyi jövedelemadó bevallására szolgáló 1153-as nyomtatvány az állami adóhatóság bármely ügyfélszolgálatánál beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) is letölthető és az internetes program segítségével is kitölthető. A bevallását benyújthatja papíralapon, illetve amennyiben ügyfélkapu hozzáféréssel rendelkezik, akkor akár elektronikus úton is. Amennyiben a bevallását papíralapon kívánja benyújtani, akkor azt ajánlott küldeményként az állandó lakóhelye szerint illetékes megyei adóigazgatósághoz kell postai úton megküldenie vagy az ügyfélszolgálaton személyesen átadnia.

Amennyiben a bevallás kitöltésével vagy a fentiekben foglaltakkal kapcsolatban további kérdése van, tárcsázza a 06/40-42-42-42-es kék számot, ahol kollégáink hétfőtől csütörtökig 8.30-16.00 óráig, pénteken pedig 8.30-13.30-ig készséggel állnak a rendelkezésére.

TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettségről

A jelenleg hatályos jogszabályi előírások értelmében annak a belföldi magánszemélynek, akinek az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét megalapozó jogviszonya rendezetlen, a megfelelő egészségügyi ellátás megszerzése érdekében 2012-ben havonta 6.390 forint (naponta 213 forint) összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az orvosi ellátást ténylegesen igénybe veszi-e vagy sem.

Az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét megalapozó jogviszony akkor rendezetlen, ha a magánszemély nem biztosított (pl. nincs munkaviszonya), egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosult és nem tartozik közösségi rendelet/nemzetközi egyezmény hatálya alá sem.

Az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak és ezen belül a biztosítottak körét a társadalombiztosításról szóló törvény tételesen meghatározza (ide tartoznak például azok, akik munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati vagy más szolgálati jogviszonyban állnak, illetve akik álláskeresési támogatásban, táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülnek).

Abban az esetben, ha Ön nem tartozik a törvény által meghatározott körbe, akkor az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére irányuló kötelezettségét annak keletkezésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz be kell jelentenie.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bejelentési kötelezettség teljesítésére a 12T1011 számú adatlapot rendszeresítette, amely az állami adóhatóság bármely ügyfélszolgálatán beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) is letölthető.

Az adatlap papíralapon két példányban, vagy elektronikus úton is benyújtható. A 12T1011 számú nyomtatványt megküldheti postai úton, vagy leadhatja személyesen, esetleg meghatalmazott közreműködésével bármelyik adóigazgatóságon (meghatalmazott eljárása esetén a meghatalmazást az adatlaphoz kell csatolni).

Amennyiben bizonytalan abban, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség az Ön esetében fennáll-e vagy sem, vagy egyszerűen csak annak teljesítésével kapcsolatban van bármilyen más kérdése, forduljon bizalommal munkatársainkhoz, akik az ügyfélszolgálatainkon ügyfélfogadási időben, telefonon keresztül pedig a 06/40-42-42-42-es kék számon − hétfőtől csütörtökig 8.30-16.00 óráig, pénteken pedig 8.30-13.30-ig − készséggel állnak a rendelkezésére.

Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás határideje

1153-as számú személyi jövedelemadó bevallást az idén legkésőbb május 21-éig kell az állami adóhatósághoz benyújtani.

Amennyiben Ön a 2011-es évben bevallási kötelezettséggel járó jövedelmet szerzett, akkor az azt terhelő adóval a fent említett időpontig kell a személyi jövedelemadó bevallása keretében elszámolnia, és − ha a pótlékmentes részletfizetés igényléséhez előírt feltételeknek nem felel meg, vagy ezzel a lehetőséggel nem kíván élni − eddig a határnapig kell a bevallással egyidejűleg még fizetendő adó teljes összegét is megfizetnie.

Nem kell személyi jövedelemadó bevallást benyújtania, ha a 2012. február 15-éig benyújtott nyilatkozatával az egyszerűsített bevallást választotta, és a törvényi feltételeknek egyébként megfelel, vagy ha a 2012. január 31-éig megtett nyilatkozatában a munkáltatójától kérte az éves adója megállapítását. Szintén nem kell bevallást beadnia, ha Ön, eleget téve a törvény által támasztott követelményeknek, adónyilatkozatot nyújt be a 2011. évi személyi jövedelemadó kötelezettségéről.

A fentieken túlmenően nem kell személyi jövedelemadó bevallást készítenie abban az esetben sem, ha az adóévben egyáltalán nem szerzett bevételt vagy csak olyan bevételt szerzett, amelyet a törvény rendelkezései szerint nem kell bevallania (például, ha a 2011-es évben kizárólag adómentes jövedelemben, így a helyi önkormányzat által nyújtott szociális segélyben, nyugdíjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban stb. részesült).

Bevallást kell benyújtania viszont többek között akkor, ha a 2011-es adóévben

  • munkaviszonyból, közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelmet szerzett;

  • álláskeresési járadékban, álláskeresési segélyben, keresetkiegészítésben, keresetpótló juttatásban, táppénzben vagy gyedben részesült;

  • társas vállalkozás (pl.: kft) tagjaként személyes közreműködése ellenében kapott jövedelmet;

  • munkaviszonya megszűnt, és ezzel összefüggésben 2011-ben végkielégítést kapott;

  • hallgatói munkaszerződés alapján hallgatói munkadíjban részesült;

  • ingatlant adott bérbe, és ebből jövedelme származott;

  • őstermelőként a támogatásokkal csökkentett éves bevétele a 600 ezer forintot meghaladta;

  • az önkéntes kölcsönös biztosító pénztártól adóköteles jövedelmet szerzett (pl.: a kötelező várakozási időszak leteltét követően nem nyugdíjszolgáltatásként kifizetett adóköteles összeghez jutott, vagy adomány jogcímén kapott jövedelmet);

  • ingatlanértékesítésből adóköteles jövedelme származott, stb.

A személyi jövedelemadó bevallására szolgáló 1153-as nyomtatvány az állami adóhatóság bármely ügyfélszolgálatánál beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) is letölthető és az internetes program segítségével is kitölthető. A bevallását benyújthatja papíralapon, illetve amennyiben ügyfélkapu hozzáféréssel rendelkezik, akkor akár elektronikus úton is. Amennyiben a bevallását papíralapon kívánja benyújtani, akkor azt ajánlott küldeményként az állandó lakóhelye szerint illetékes megyei adóigazgatósághoz kell postai úton megküldenie vagy az ügyfélszolgálaton személyesen átadnia.

Amennyiben a bevallás kitöltésével vagy a fentiekben foglaltakkal kapcsolatban további kérdése van, tárcsázza a 06/40-42-42-42-es kék számot, ahol kollégáink hétfőtől csütörtökig 8.30-16.00 óráig, pénteken pedig 8.30-13.30-ig készséggel állnak a rendelkezésére.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága

Hozzászólás írása?

0 hozzászólás.

Szólj hozzá!


Megjegyzés: A következő HTML formázásokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>